2011. május 13., péntek

Buggyantott tojás tejfölös mártással, salátával


Thomas Keller, akinek a szakácskönyvéről már beszéltem, azt írja, hogy a buggyantott tojás amolyan étkezések közötti étel, amit akkor a legjobb enni, ha mondjuk két főétkezés között megéhezünk. Akkor betérünk egy bisztróba és croque-madame-mal, vagy -monsieur-vel, buggyantott tojással, esetleg quiche-sel csillapítjuk étvágyunkat. Végülis ezt is el tudom képzelni, de úgy, hogy közben Párizsban vagyok.
Addig is megcsinálom magamnak reggelire a buggyantott, vagy posírozott tojást. Izgalmas művelet, forrásban lévő enyhén ecetes vízben kell örvényt keverni és ennek a közepébe engedjük bele a felütött tojást. Fantasztikus krémes lesz a sárgája; főzelékhez, leveshez, párolt-sült zöldséghez, salátához nagyon jól passzol.

Recept:   Magas falú lábasban vizet forralunk, a víz kb.10 centi magasan legyen az edényben. A tojást beleütjük egy csészébe. Amikor a víz forr,1 evőkanál tokaji fehér borecetet öntünk hozzá ( én most kakukkfüveset használtam). A fent leírt módon és Ramsey útmutatása szerint örvénylő vízbe csurgatjuk a tojást. 2 és fél percig főzzük, szűrőkanállal kiemeljük, tálra tesszük. ( Ha egyszerre többet csinálunk, vagy nem fogyasztjuk azonnal, másfél perc főzés után jeges vízbe szedjük, lehűtjük, majd fogyasztás előtt forró vízben további 1 percig forraljuk.)
A tejfölös mártáshoz először 5 dkg füstölt, húsos kolozsvári szalonnát vékony csíkokra vágunk, zsírjára sütjük. A pörcöt félretesszük. 2 evőkanál kiolvadt szalonnazsírból ( ha nincs annyi, pótoljuk olívaolajjal), másfél teáskanál tokaji kakukkfüves fehér borecetből, 1 kávéskanál mustárból öntetet keverünk. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadunk 3 evőkanál tejfölt, egy kis csokor apróra vágott snidlinget és két ágacska friss kakukkfű leveleit.
Tányérra teszünk megmosott, leszárított tépősaláta-leveleket, meglocsoljuk a tejfölös mártással, megszórjuk a félretett szalonnapörccel. A buggyantott tojást mellé tesszük, frissen őrölt borssal és sóval fűszerezzük.
Friss kenyérrel fogyasztjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...