Pár héttel ezelőtt vettem meg Nemes Péter Amerigo Tot szobrászművész életpályáját bemutató könyvét. Engem már a szerző, a fiatal grafikus bevezetője is magával ragadott, amelyben leírja, hogy mennyire nagy hatással volt rá Amerigo Tot, a fehérvárcsurgói születésű Tóth Imre kevés Magyarországon hozzáférhető munkája és mostoha körülmények között őrzött hagyatéka, amellyel egy alkalmi munka kapcsán találkozott. Ezután évekig kutatta a főképpen Rómában élő és alkotó művész még fellelhető munkáit, életének helyszíneit. Erről a kutatómunkáról blogot vezetett és most könyv formában is olvashatjuk Amerigo Tot gondolatait művészi fejlődéséről, fordulatokban bővelkedő életéről.
Visszaemlékezésben olvasva persze sokminden regényesnek tűnik, ami jelen időben kemény megpróbáltatás volt. Például a legendás dessaui Bauhaus iskola által nyújtott ideális tanulási lehetőségekből kiszakadva az életét fenyegető náci ideológia elől Rómáig gyalogolni, ott hetekig lelencházban aludni, skiccekért kapott aprópénzből élni. Kemény munkával, sok tanulással és kis szerencsével évek múlva Olaszország-szerte elismert és keresett művész lett, számos köztéri és közintézményi megrendelést kapott. Ezek közül leghíresebb a ma is látható homlokzati fríz, amit a római Központi Pályaudvar új épületegyüttesére készített.
A kezdeti római években ismerkedett össze egy másik híres magyarral, Lénárd Sándorral. A rendkívül művelt, 13 nyelven beszélő orvos, író, akit nem kevésbé kalandos élete végül Brazíliáig sodort, ahol bennszülöttek számára kórházat működtetett, kertet művelt, verseket írt, Bachot hallgatott és haláláig őrizte magyarságát, szintén a fasizmus elől menekült Rómába. Mindenre kiterjedő tudásvágya és életszeretete alól a római konyha sem lehetett kivétel, aminek mi, magyarok az első autentikusnak mondható magyarul megjelent olasz szakácskönyvet köszönhetjük. (Lénárd Sándor: A római konyha)
Amerigo Tot nemkülönben szeretett főzni, már hogyne szeretett volna. Rómába látogató barátait előszeretettel vezette be az olasz konyha rejtelmeibe, olasz és egyéb nemzetiségű látogatóit pedig szívesen megvendégelte a saját maga által készített magyaros vacsorával. A menü legtöbbször dús, jó húsos-zsíros bableves volt, vagy kolozsvári töltött káposzta, esetleg rakott káposzta.
Namost ennek a két különleges embernek a találkozása azokban a tragikus történelemmel terhelt időkben, tele bizonytalansággal, de reménnyel, fiatalsággal, ambícióval... úgy képzelem, hogy akkor ők ketten egy rövid időre fontos kapaszkodói voltak egymásnak, ami nagy adomány az élettől.
 |
| Amerigo Tot |
 |
| Lénárd Sándor portréja, Amerigo Tot |
Kerestem egy közös ételpontot ebben a találkozásban és végül a bab lett az. Amerigonak a bableves jelentette az otthont, Lénárd Sándor római szakácskönyvében pedig találtam egy babos-tonhalas salátát, amit kis változtatásokkal (hagyma előérlelése, sok zöldfűszer) itt közzéteszek.
Éljen a barátság!
Amerigo Tot munkái Budapesten a Koller Galériában és Pécsett az Amerigo Tot Múzeumban láthatók.
Recept:
- 500 g fejteni való bab
- 1 doboz konzerv, olajban eltett tonhal
- 1 fej lilahagyma
- néhány szem koktélparadicsom
- friss petrezselyem, bazsalikom
- 1,5 evőkanál olívaolaj
- félcitrom leve
- só
- egy csipet cukor
A lilahagymát szeletekre vágjuk, tálba tesszük, összekeverjük negyed teáskanál sóval, egy csipet cukorral és pár csepp citromlével. 15 percig állni hagyjuk.
Tálalótálra tesszük a babot. Rámorzsoljuk a lecsöpögtetett tonhalat, megszórjuk a megpuhult lilahagymával, a zöldfűszerekkel, ráhelyezzük a félbe vágott paradicsomokat. Végül megöntözzük az olívaolajjal és a citromlével.
