2020. szeptember 29., kedd

Édeskrumplis zöldbab curry

 

Nemrég nagyon finomat főztem marhafarokból, csak sajnos nagyon kevés volt (pedig az összeset elhoztam a hentestől, igaz, hogy csak egy volt...), ami eléggé kiborította az itthoniakat, úgyhogy fotózással már nem akartam tovább borzolni a kedélyeket, meg nem is mutatott volna túl jól, viszont maradt valamennyi a mártásból a vasedény alján és az ilyesmi nagy kincs, a mosogatást sem kell elkapkodni ebben az esetben. Volt itthon zöldbabom, azt belefőztem, plusz egy kis gyömbér, kókusztej - majdnem jobb lett, mint a marhafarok. Na ez volt az előzménye ennek a currynek, csak nem maradékból készült és tettem mellé még ezt-azt. Mondhatnám, hogy igazi koraőszi étel, de mehet ez majd egész télen, legfeljebb a zöldbabot karfiolra, vagy brokkolira cseréljük. 

Azért ha legközelebb kapok több marhafarkat, megfőzöm azt a másik nagyon finomat is.

Recept:

  • 400 g zöldbab
  • 2 nagyobb darab édeskrumpli (kb. 700 g)
  • 1 db sárgarépa
  • 200 g vöröslencse
  • 1 konzervdoboz (400 ml) hámozott paradicsom
  • 650 ml kókusztej
  • 3 evőkanál olaj
  • 1 nagy fej hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 centis darab gyömbér
  • 1 teáskanál vörös currypaszta
  • fél teáskanál kurkuma por
  • 1 teáskanál fekete mustármag
  • 1 teáskanál cukor
  • vaj, szárított currylevél, kurkuma, mustármag az utolsó simításhoz
  • friss koriander, újhagyma a tálaláshoz
Egy nagy, széles lábasban felhevítjük az olajat, hozzáadjuk a negyedekbe, majd szeletekre vágott hagymát, puhár a dinszteljük, Hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát és gyömbért, egy-két percig együtt pirítjuk. Rátesszük a mustármagot és a kurkumát, hozzáadjuk a currypasztát és a konzerv paradicsomot, egy teáskanál cukrot. 10 percig főzzük, majd hozzáadjuk a megpucolt zöldségeket: a karikákra vágott répát, a felkockázott édeskrumplit és a nagyobb darabokban hagyott zöldbabot. Pár percig főzzük a fűszeres lében, közben sózzuk is. Belekeverjük a megmosott lencsét. Felöntjük a kókusztejjel és 5 dl vízzel. Időnként megkeverve fél óra alatt puhára főzzük, ha szükséges kevés vizet öntünk hozzá - a lencse besűríti.

Sóval és esteleg kevés citromlével beállítjuk az ízeket.

Egy kis serpenyőben 1 evőkanál vajat hevítünk, egy percig pirítjuk benne a mustármagot, kurkumát, currylevelet. A kész curryre locsoljuk. (haha!, spontán lelepleződése európaiságunknak: minden étel curry, amit curry-vel fűszerezünk? https://rakottkert.blogspot.com/2020/02/tojas-curry.html

Tálaláskor megszórjuk vágott újhagymával és korianderrel.

2020. szeptember 27., vasárnap

Fejtett bableves fermentált paradicsommal

 


Azért írom meg ezt a végtelenül egyszerű levest, mert magam is alig hittem, hogy amit már oly sokszor készítettem és egyébként azon még egyszerűbb valójában is nagyon szerettem, mennyivel gazdagabb ízű, üdítőbb, teljesen ide nem illő szóval élve menőbb lett attól, hogy egy pár szem sós vízben érlelt paradicsomot kockáztam bele. 
A paradicsommal a következőképpen történtek a dolgok: viszonylag kisméretű, hosszúkás, Lucullus, vagy San Marzano fajta húsos, kevés magvú paradicsomot megmosva, egészben, kiforrázott befőttes üvegbe tettem, néhány szál oregánó kíséretében. Felöntöttem forralt, kihűlt sós vízzel. (20%-os sósoldatot készítettem, ami1 liter vízhez 20 g jódozatlan sót jelent.) A víz teljesen ellepte a paradicsomokat. Az üveget fedőjével lezártam. Nem raktam napra, csak az egyik konyhaasztalon állt egy hétig, ezután hűtőbe tettem. 
Grúziában ettem először ilyen paradicsomot, az kicsit csípős is volt, szóval lehet a levébe chilit is tenni, meg például fokhagymát, egyéb fűszenövényeket. Ott saslikhoz adták a többi savanyúsággal együtt és nagyon finom volt. Az enyém nem sikerült még pont olyanra, de így, ízesítésre és a levét felhasználva kiváló eredménynek könyvelem el és jövőre tovább próbálkozom.
Egyébként a fermentálásban a további felhasználás izgat a legjobban, a fermentált zöldség, mint alapanyag. De hát ezen gondolom nincs semmi meglepő...

Recept:

  • 700 g fejteni való bab (a súly még héjastól értendő)
  • 1 kis fej hagyma
  • 20 g vaj
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 2 dl tejföl 
  • 1 teáskanál liszt
  • 2 db fermentált paradicsom
  • 2 dl felöntőlé a paradicsom üvegéből
  • tárkony, petrezselyem
  • só, frissen őrölt bors
A hagymát apróra vágjuk, a vajon és olívaolajon puhára dinszteljük. 

Hozzáadjuk a fermentált paradicsomokat, amit előzőleg meghámoztunk, kimagoztunk és apró kockákra vágtunk, majd a kifejtett, megmosott babot. Átforgatjuk, sózzuk, borsozzuk, majd felöntjük 7 dl vízzel, vagy ha van, zöldség alaplével.  
Amikor megpuhult a bab, a tejfölt simára keverjük a liszttel, hozzáadunk egy keveset a főzővízből (temperáljuk), majd keverés közben a leveshez adjuk. Ekkor adjuk a leveshez a fermentált paradicsomos üvegből kimert levet is 
Megszórjuk az apróra vágott tárkonnyal és petrezselyemmel, ha szükséges, még sózzuk. Forrásig hevítjük, majd lehúzzuk a tűzről.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...