2020. október 7., szerda

Török káposztás egytál - kapuska

 


Csak azt sajnálom, hogy nem jutott eszembe pirospaprikás vajjal meglocsolni a joghurtot, mennyivel jobban mutatott volna! A receptbe sem írhattam így be, de Ti, ha megfőzitek (és én is legközelebb), tálaláskor mindenképpen olvasszatok egy kis vajat, keverjétek el késhegynyi pirospaprikával, egy laza mozdulattal keverjetek belőle a sűrű joghurtra! Ez legyen a végső ízesítője ennek a remek egytálételnek, amit egyébként már elkészítettem vegetáriánus változatban is pár éve. Hússal tartalmasabb, önálló fogás, jól jön az ilyesmi a hűvösebb napokra.

Recept:
  • 500 g darált marhahús
  • 1 közepes fej káposzta
  • 1 nagy hagyma
  • 300 g bulgur
  • 5 evőkanál olívaolaj
  • 3 evőkanál sűrített paradicsom
  • 2 evőkanál török paprikakrém (Biber Salcasi, keleti fűszerboltokban kapható)
  • 1 citrom leve
  • 5 teáskanál szárított menta
  • só, frissen őrölt bors
  • 600 ml forró víz
A káposztát kockákra vágjuk, a hagymát felaprítjuk.

Az olajon megpirítjuk a darált húst, majd rátesszük a hagymát és a káposztát. Néhány percig főzzük, amíg kissé megpuhulnak. Hozzáadjuk a sűrített paradicsomot és a paprikakrémet, majd a megmosott bulgurt. Jól átforgatjuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a mentával, ízesítjük a citromlével, majd felöntjük vízzel. Alacsony lángon 15-20 percig főzzük, amíg a káposzta és a bulgur is megpuhul.
Tálaláskor megszórjuk mentával és görög joghurtot adunk hozzá.

2020. október 4., vasárnap

Őszibarackos cobbler serpenyőben

 


- Arra gondoltam, hogy cobblert sütök az őszibarackból. Jó lesz szerinted?
- Hm? Hogy mit?
- Tudod, a cobbler! Hasonló, mint a crumble.
- Jaa...! Persze, jó lesz! (okosan próbál nézni)
Így zajlik nálunk a gasztronómiai képzés.

A cobbler egyébként egy vajas kevert tészta, amit kanállal egyszerűen ráhalmozunk a sütőedényben elhelyezett gyümölcsre, sütés után kívül ropogós, belül lágy tészta lesz. 
A crumble szintén gyümölcsre halmozós műfaj, de ebben az esetben morzsás állagú az alapesetben vaj, liszt és cukor keverékéből álló tészta. 
Mindkettő szemtelenül gyorsan elkészül és nagyon finom.
Per pillanat nekem most a cobbler ízlik jobban.
Bármilyen gyümölcsöt használhatunk!

Recept:
  • 1 kg őszibarack (bruttó súly)
  • fél citrom leve
  • 2 evőkanál cukor
  • negyed teáskanál őrölt kardamom
  • 1 evőkanál kukoricakeményítő
  • 100 g liszt
  • 1 csipet só
  • 1 teáskanál foszfátmentes sütőpor
  • 50 g vaj
  • 50 g cukor
  • 1 tojás
  • 4 evőkanál tejszín
  • 1 marék natúr  pucolt pisztácia
Az őszibarackot meghámozzuk, magját eltávolítjuk, negyedekbe vágjuk.
A gyümölcsöt tálba tesszük, megszórjuk a cukorral, az őrölt kardamommal.
Összeállítjuk a tésztát: a lisztet elkeverjük a sütőporral és a sóval. Elmorzsoljuk a kockákra vágott vajjal, majd hozzáadjuk a tojást és a tejszínt,  homogén tésztává keverjük. ( Az egész műveletet végezhetjük konyhai robotgéppel is.)
A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
Az őszibarackot összekeverjük a cukorral, meghintjük a kukoricakeményítővel, eloszlatjuk a keverékben.
Egy 24 cm átmérőjű vasserpenyőt kivajazunk.
Elsimítjuk benne a gyümölcsöt.
Evőkanállal a tetejére halmozzuk a tésztát. Nem kell elsimítani.
Megszórjuk durvára vágott pisztáciával.
Sütőben 25-30 percig sütjük, amíg a teteje ropogós-barna lesz.

Vasserpenyő híján készíthetjük kerámia, vagy fém sütőedényben is.

Langyosan a legjobb.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...