A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mártás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mártás. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. augusztus 22., hétfő

Romesco szósz




 “A hagymákat ő szedte fel a kertből és ott szárította a kinti asztalon, már koszorúba voltak kötve, s arra vártak, hogy fellógassa őket. És akkor megjöttek a gyerekek. Nagy öröm volt. Ők nevettek, én meg ugrándoztam körülöttük, mert azért jöttek, hogy megnézzenek engem. Az a gyerek fogta meg az első hagymát, akinek kerek a feje, mint a labda, és kolbászszaga van. Csak úgy játékból. És akkor az összes többi is megfogott egyet, és elhajította. Ha nekem dobták, akkor futottam utána és megrágtam, a hagyma leve a nyelvem alá folyt, csípős íze volt, mint a tócsák vizének. Feldobták a magasba, egyre magasabbra, még magasabbra, mert ő nem volt itthon, és mert vicces volt a hagymával dobálózni. A hagyma kerek, fényes héjú, és szép, mert fennmarad a háztetőn, vagy szétcsattan a ház falán, és mert ez rosszalkodás volt, mert áthágták a határt, mert az egész kert tele volt utánuk hagymahéjjal, mintha egyszerre megettük volna az összeset, mert izgalmas volt részt venni benne, és vicces volt látni. Én meg olyan boldog voltam, hogy minden szomszéd gyerek felhött hozzám látogatóba, a sok uzsonnaszagú meg édes gyümölcslészagú gyerek, akik azt mindogatták az innivalójukról, hogy: nem Lluna, te ebből nem kapsz, ez nem a tiéd.”

Irene Sola: Énekelek, s táncot jár a hegy - katalán nyelvből fordította Nemes Krisztina.
A hagymás történetet Lluna, a kutya meséli el, de van itt hangja a gombának, villámnak, őznek, boszorkánynak, a hegynek is, részeként a közös sorsnak, fenn, a Pireneusok között.
Költői, szép könyv.
Katalónia újhagymája, a calcot, eredetvédett. Február- március a calcotada, az újhagyma fesztivál ideje, ilyenkor faszénparázs fölött sütik a tömött sorokba rakott újhagymát és romesco szószba mártogatva eszik.
A romesco szósz persze kiváló más sült zöldséghez, halhoz, kenyérhez, tojáshoz, krumplihoz.

Recept:

  • 3 vastag húsú paprika 
  • 2-3 paradicsom  
  • 1 fej fokhagyma
  • 200 g törökmogyoró
  • 3 szelet kenyér
  • 2,5 dl olívaolaj
  • 3-4 evőkanál balzsamecet
  • só, frissen őrölt bors
A törökmogyorót 200 fokra előmelegített sütőben 10 percig pirítjuk, majd miután kellően elhűlt, külső, vékony héját ledörzsöljük.
A paprikákat, a paradicsomokat és az egészben hagyott fokhagyma fejet sütőpapírral bélelt tepsiben, a forró sütőben addig sütjük, amíg a paprikák héja felhólyagosodik és megfeketedik, a paradicsomok sisteregnek, a fokhagyma pedig krémes lesz - ez körül-belül 30 perc.
200 g törökmogyorót megpirítunk, héját ledörzsöljük. 3 szelet kenyeret megpirítunk, felkockázzuk.
Az így előkészített alapanyagokat késes robotgépben az olívaolajjal, a balzsamecettel krémesre keverjük, sóval, borssal ízesítjük.

2014. június 19., csütörtök

Fordított rebarbaratorta + málnaszósz


A rebarbara nagyon érdekes növény. Igazából zöldség, amit gyümölcsként fogyasztunk és nem hunyhatunk szemet bizonyos rossz tulajdonságai felett. Az egyiket ezek közül könnyen elkerülhetjük, nevezetesen, hogy a levelei konkrétan mérgezőek, de hát akinek nem saját kertben terem, nem is igen találkozik az egyébként dekoratív, óriási levelekkel. A másik dolog már problémásabb, bár emiatt sem egyedül a rebarbarát állíthatjuk pellengérre: magas az oxálsav tartalma. (Csakúgy, mint a sóskának, spenótnak, a kakaónak, a zöld paradicsomnak, epernek, egresnek.) Az oxálsav pedig nem aranyos, túlzott bevitele vesekő képződést okozhat és gátolja a vas felszívódását is. De hangsúlyozom, csak nagy mennyiségben! Mértékletesen, nem kilószámra, naponta élve a rebarbara és társai által okozott kellemes ízélményekkel nem lesz semmi bajunk.
Aki mégsem szereti/idegenkedik tőle/elvettem a kedvét/nem jut hozzá a rebarbarához, nyugodtan helyettesítse a receptben más idénygyümölccsel. Ezzel az edény alját befedős, fejre fordítós módszerrel csak nagyon szép és finom sütiket tudunk készíteni. Igen szép, még akkor is, ha nem tökéletesen marad a helyén a fordítás után minden tészta- és gyümölcsdarab.

Recept:
a gyümölcsréteghez:

  • 500 g rebarbara (vagy szilva, áfonya, egres, sárgabarack)
  • 1 rúd vanília
  • 45 g vaj
  • 170 g cukor
  • csipet só
a tésztához:

  • 210 g liszt
  • másfél teáskanál sütőpor
  • 1 mokkáskanál só
  • 115 g puha vaj
  • 150 g cukor
  • 1 teáskanál vaníliaaroma (elhagyható)
  • 2 tojás
  • 125 ml tej
A rebarbara külső rétegét a lehető legvékonyabban lehúzzuk.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük. (Gázsütő 4-es fokozat)
A gyümölcsréteghez szükséges 45 g vajat egy közelítőleg 28 cm átmérőjű rozsdamentes serpenyőbe, vagy nem kapcsos fém tortaformába tesszük, felolvasztjuk. Hozzáadjuk a cukrot, eloszlatjuk, hogy egyenletesen fedje az edény alját. Rákenjük a vanília kikapart magjait. Kevergetés nélkül közepes lángon felolvasztjuk a cukrot. Rátesszük a rebarbara-szárakat, szorosan egymás mellé, amennyire lehet, zárt réteget alkotva. Megszórjuk a sóval, levesszük a tűzről.
A tésztához külön tálban összekeverjük a lisztet a sütőporral és a sóval. A vajat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk egyenként a tojásokat és a vaníliaesszenciát, majd a lisztes keverék felét, a tejet és a lisztes keverék másik felét. Amikor összeállt, spatulával az előkészített rebarbarára simítjuk a tésztát és betesszük a sütőbe.
Fél órát sütjük, amíg a tészta aranybarna színt kap. Kivesszük a sütőből, 10 percig pihentetjük. Keresünk egy a sütőedény pereménél túllógó, nagyobb tálat, ráborítjuk a formára, két oldalán kesztyűvel megfogjuk és hirtelen mozdulattal átfordítjuk. Így a sütemény máris a tálaló tálra került. Itt hagyjuk kihűlni.
Langyosan, vagy hidegen fogyasztjuk felvert tejszínhabbal, fagylalttal, vagy málnakrémmel.

Málnaszósz:
200 g málnát botmixerrel pürésítünk, szitán áttörjük. Elkeverjük egy evőkanál cukorral, pár csepp citromlével. Ha van otthon esetleg valamilyen gyümölcslikőr (pl cassis, vagy limoncello, vagy narancslikőr) egy teáskanállal csak jót teszünk vele a mártásnak.
Fagyasztott, felengedett málnából is készíthető.
Adhatjuk fagyihoz, citromtortához is.




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...