2015. április 17., péntek

Mákos - meggyes smarni



Vannak ételek, amik egyszer csak megtámadják a gondolataimat. Szinte a semmiből bukkannak fel, minden ésszerűséget nélkülözve; nem érdekli őket szezonalitás, egészség, fölösleges kilók, vagy a hét napjai - el kell készülniük, különben nincs nyugtom. Ez a smarni is így született: egyszer csak eszembe jutott Cserke régi receptje, meg hogy mákkal kéne variálni és már nem volt megállás. Nem is szabad a dolgok áramlását megakadályozni, úgy hallottam. A smarni ezt megfelelően bizonyította is számomra.

Recept:
  • 140 g liszt
  • 1 púpozott evőkanál darált mák
  • 4 tojás
  • 60 g cukor
  • 1,5 dl zsíros tej
  • 1 evőkanál narancsvirágvíz
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 2-3 evőkanál vaj a sütéshez
  • 50 g darált mák porcukorral elkeverve a tálaláshoz
  • darabos meggylekvár, vagy meggybefőtt szintén a tálaláshoz
  • Donum Terrae mákolaj - extrának
A tojások sárgáját elkeverjük a tejjel, a liszttel, az evőkanál darált mákkal, a vaníliakivonattal, a narancsvirágvízzel.
A fehérjét habbá verjük, félidőben hozzáadva a cukrot.
A tojáshabot két részletben óvatosan a lisztes, tojássárgás keverékhez adjuk.
Egy méretes teflonserpenyőt közepes tűzön felmelegítünk, beletesszük a vaj felét, amikor elolvadt ráöntjük a massza felét. Elsimítjuk és megvárjuk, amíg megszilárdul, az alja pedig szép aranybarna lesz. Akkor konyhai lapát segítségével megfordítjuk az egészet, mint egy palacsintát, csak nem annyira egyszerű, mert puha és vastag, de ha ügyesek vagyunk, nagyjából egyben tud maradni. A másik oldalát is megsütjük, közben nagyobb galuskányi darabokra vágjuk a lapát élével. Kicsit tovább pirítjuk, majd két tányérra szedjük.
Azon frissiben fogyasztjuk, mákos porcukorral, meggybefőttel és mákolajjal szórva, hintve locsolva.
A következő adagot ugyanígy sütjük.

2015. április 15., szerda

Karalábés kucsmagomba



A kucsmagomba szezonja április-májusban van, ilyenkor érdemes érte kutakodni az erdőben, mert a piacon elég drágán árulják. Szerencsére az erdei gombáknak olyan erős ízük van, hogy minimális mennyiség is csodákat tesz az étellel, ezért csak egy kicsit volt lelkiismeret furdalásom, amikor egy kellemes kirándulással egybekötött (és megfelelő tapasztalat híján esetleg kétes sikerű) gombászás helyett egyszerűen megvettem azt a maréknyi gombát egy kedves hölgytől. Majd legközelebb megdolgozom érte...
A vadon termő gombákat én legjobban tojással szeretem, rántottába, vagy a buggyantott változat mellé párolva. Ennek a kucsmagombának azonban először rizottó-sorsot szántam, az se rossz azért, ám végül pár zsenge karalábé letérített erről az útról. Miért ne párosítsam őket, ha már egyszerre kerültek a szemem elé, ráadásul Kövi Pál Erdélyi lakomáját lapozgatva találtam egy gombával töltött karalábé receptet, ami ugyan nem kimondottan kucsmagombára szól és én nem is akartam töltögetni, de a kapcsolódás megtetszett. Így alakult ki ez az étel, amiért elég sok dicséretet kaptam, pedig először nagy ellenállásba ütközött az ötletem. Még jó, hogy (a főzésben) elég önfejű vagyok.
A ropogós, ízes gremolata nagyon jól kiegészíti a többi alkotórész puhaságát, ne hagyjátok ki!

Recept:
  • 3-4 zsenge, kisméretű karalábé, a zöldjével együtt
  • 2 evőkanál vaj
  • 100 g kucsmagomba
  • 1,5 dl zöldség alaplé, ha van, ha nincs, víz
  • 1 dl tejszín
  • 1 teáskanál citromlé
  • só, frissen őrölt bors
a gremolátához 2 evőkanál kenyér-, vagy zsemlemorzsa, 2 evőkanál apróra vágott petrezselyem, egy citrom reszelt héja, egy teáskanál vaj

A karalábékat meghámozzuk, közepes méretű kockákra vágjuk. Zsenge leveleit megmossuk, csíkokra vágjuk.
A kucsmagombát alaposan megtisztítjuk az esetleges földmaradványoktól.
Egy lábasban felolvasztjuk a vajat, rátesszük a karalábét, erős tűzön átforgatjuk. Enyhén sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a gombát és a karalábélevelet. Egy-két percig együtt pirítjuk, majd felöntjük az alaplével/vízzel. 15-20 percig főzzük, amíg a gomba megpuhul. Meglocsoljuk a citromlével.
A legvégén adjuk hozzá a tejszínt, ezzel már csak éppen hogy felforraljuk. Sózzuk és borsozzuk, ha még szükséges.
Közben elkészítjük a gremolátát: a felolvasztott vajon megpirítjuk a zsemlemorzsát, hozzáadjuk a petrezselymet és a reszelt citromhéjat.
Tálaláskor a tányérokba szedett karalábés gombát megszórjuk a gremolátával.

2015. április 12., vasárnap

Találkoztam boldog tyúkokkal (is).



Sanyi bácsival a Fény utcai piacon találkoztam. Tőle veszem azokat a tojásokat, amikből a legfinomabb rántották, buggyantott-és lágytojások, legszebb színű kalácsok és tészták készülnek itthon. A tojástartók üresről telire történő cseréje közben mindig váltunk pár szót. Így tudtam meg, hogy piaci napokon hajnalok hajnalán vonatozik a Tápió vidékéről a sokszor száznál is több tojással. Amikor pedig kevés a tojás, elnéző mosollyal beszél a tyúkok érzékeny bioritmusáról, hogy éppen hideg van nekik, vagy meleg, kevés a bogár, vagy túl nagy a szél, a lényeg, hogy neki bizony a tyúkok az elsők, nem a vásárlók.
Még tél volt, amikor egyszer azt találta mondani, menjek el egyszer, nézzem meg a tanyáját, higgyem el, ilyen szépet még nem láttam, valóságos paradicsoma ez a baromfinak. Szaván fogtam, megbeszéltük, megkerestük a tanyát egy szép napsütéses napon. 
Annyira jó dolog olyan emberrel beszélgetni, aki szereti azt, amit csinál, bármennyire nehéz is az a munka. Ezen a tanyán minden átlagos és különleges fajtának féltő gondoskodásban van része. A szép tollú kendermagos tyúkok, a néma- és kontyos kacsák, az elegáns gyöngytyúkok, a pöffeszkedő pulyka, a büszke galambok mind-mind nagy egyetértésben és magától értetődő természetességgel jönnek-mennek az udvaron, bogarásznak a fák között, vagy csak tollászkodnak csoportosan. 
A legnagyobb büszkeség persze a fodros lúd; Sanyi bácsi farmja az egyik génbankja ennek a védett háziállatnak. Ottjártunkkor éppen költöttek, minden lúd egy-egy dobozban ült a maga 10-15 tojásán és nagyon zokon vették, ha csak a közelükbe mentem. Libákhoz méltóan ijesztően sziszegni, sőt fújni kezdtek - a csípést már nem provokáltam ki. 
Sanyi bácsi megmutatta kedvencét is, a többi fodros lúdtól számomra semmiben sem különböző, szintén dobozban kotló példányt. Amikor megkérdeztem, miért épp ő a kedvenc, kicsit értetlenkedve mondta, hát nem látom, milyen aranyos? :)
Az állattartás rejtelmei mellé komoly és nem túl vidám történelem leckét is kaptunk kuláklistákról, erőszakos téeszesítésről, egy nagyon dolgos, szorgalmas társadalmi osztály és generáció tönkretételéről, de ezt nem tudnám olyan pontosan és érzékletesen visszaadni, ahogyan ott hallottuk. Mindenesetre például az, hogy a fodros lúd, mint ősi magyar fajta nem tűnt el teljesen a fajtaválasztékból, az ezeknek az embereknek köszönhető.
Ezután a kirándulás után pedig, amikor újra tojást veszek, azt is mellé képzelem, hogy ezek a tyúkok nagy boldogságukban azt sem tudják, hová pottyantsák a tojásaikat, így azok felkutatása külön tudomány és meglehetősen időrabló része a napi munkának.
Recept most nincs, a tojás finom.

nincs sok dolguk

képesek ide is tojni...

ő a kontyos kacsa

erdei tyúkok

mindig találnak valamit

hát őt nem kell bemutatni...folyton szerepelt

fodros lúd, de nem ő a kedvenc

még a fenekén van a tojáshéj


na, hát ilyen harcias 

iszol még? nem? jó, megyek én is.

az ilyen jó helyeket mindenki el akarja foglalni

egész ügyesen beálltak a fotózásra (kivéve azt az egyet...)


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...