“Anyám szerint az orjalevesnek fehérnek kell lennie, fehér gyökeret, karalábét, zellert. Nem vágjuk, reszeljük. És ezzel tényleg végérvényesen elszaladt a tarka virágos ruhájában, aminek erősen húzott szoknyája volt. Csak úgy pörgette, amint forgolódott, slisszolt, azért még egyszer visszakiáltott, feltétlenül barátságos akart maradni Terézzel, kis citromhéjat reszelünk belé, sárgájával és jó sok tejföllel feleresztjük.”
Egy rövidke receptcsere a Duna parton Nádas Péter új regényében, a Rémtörténetekben és ebben is mennyi tudás van, milyen mély ismeret a legapróbb dolgokról! Nagyon sokat megtudtam még például a szőlő kapálásáról, a nyári almáról, az afrikai lódarázsról, a Duna kotrásáról, a helyes porcukor-szórásról és még sorolhatnám. A történettől és az írói bravúrtól pedig eláll a szavam.
A fehér orjalevesről életemben nem hallottam, de a fent idézett recept meglehetősen pontos.
Kicsit kibővítem azért:
1 kg orját hideg vízben főni tettem, habját leszedtem. 3 fehérrépát, 1 zellert, 1 karalábét lereszeltem (nem vágjuk, reszeljük!), beletettem a levesbe. Hozzáadtam még egy fej hagymát egészben és egy póréhagyma fehér részét. Sóval, egész borssal, egy darabka gyömbérrel és három babérlevéllel fűszereztem. 3 órát főztem. A csontokat kiemeltem a levesből, lefejtettem róluk a húst. A hagymákat is kivettem. A húst visszatettem. Egy tojássárgát 2dl tejföllel simára kevertem, egy merőkanál meleg levest adtam hozzá hőkiegyenlítés céljából. Alacsony hőfokra tettem a fazekat és óvatosan, gyorsan keverve behabartam a levest. Egy citrom héját még belereszeltem és a levével is ízesítettem.
Nagyon finom, olyan, mint egy raguleves.
