A Kalandra fel című VKF (Vigyázz, Kész, Főzz) kiírásban felkínált kiskapun azonnal besurrantam és csak fejben utaztam-kalandoztam-kirándultam. Mentségem az, hogy éppen a legnagyobb mínuszokat éltük, nagy hóval. Elég volt ezt most csak a kertben átélni, a fotózás erejéig.
A töltött káposzta nem az az étel, ami elsőre eszünkbe jut, ha kirándulásra szeretnénk elemózsiát csomagolni. Az, hogy én mégis erre biztatok, több okom van. Az egyik maga Déryné Széppataki Róza, akinek Emlékezései-ből olvastam egy részletet az 1970-ben megjelent Irodalmi szakácskönyvben. Arról mesél ebben a részben, hogy egyik utazásuk előkészületekor vendéglátóik egy nagy fazék töltött káposztával ajándékozták meg, hogy a hosszú vándorúton a többi egyéb mellett legyen ez is útravaló. Útközben aztán az egyik pihenő során meg is kínálta vele a vándortársulat tagjait, bográcsban melegítve fel a nagy adag káposztát, mely cselekedetével nagy népszerűségre tett szert.
Elgondolkoztam: hogyan lehetne bogrács, órási fazekak nélkül, viszonylag kevés cipekedéssel töltött káposztát enni kirándulás közben. Akkor jutott eszembe Váncsa István értekezése az Ezeregy recept című könyvéből, amelyben megállapítja, hogy ez egy olyan étel, aminek mindig kéne lenni a kamrában, vagy a hűtőben, sőt igazából csak falatnyi töltelékekből kéne állnia, amiket térülvén-fordulván bármikor magunkhoz vehetnénk.
Ezen sugallatok mentén a következő megoldásra jutottam: a családi recept szerint elkészített káposztából megfelelő mennyiségű tölteléket kiemelünk, baconba tekerünk, amit fogpiszkálóval rögzítünk. Ez egyrészt biztosítja, hogy a rácson sütéskor ne essen szét, másrészt az ízhatás ugye, amit el lehet képzelni... Amikor felkerekedünk, töltelékeket dobozba sorakoztatjuk, zsákba tesszük a kenyérrel és a tejföllel egyetemben. A helyszínen aztán tüzet rakunk, parazsat csinálunk, fölé rácsot teszünk (ezt hozni kell azért), a rácsra tesszük a csomagokat, minden oldalukon megsütjük, tejfölbe mártjuk, esszük.
Habár a képen havas környezetben látható, évszaktól független étel - télen téli, nyáron nyári töltött káposztából előadható a mutatvány.
Töltött káposzta, ahogy én készítem:
A tölteléket fele-fele arányban sertés és marha darált húsból készítem. Egy kilós mennyiséghez 200-250 g megmosott, félig megfőzött, kihűlt rizst, egy nagy fej apróra vágott, zsírban nagyon puhára dinsztelt hagymát
(a zsírral együtt) és sót, frissen őrölt borsot adok. Tojást nem, mert szerintem attól kemény lesz. Jól összegyúrom. Kisméretű töltelékeket készítek belőle savanyú káposzta levelébe csavarva. A nagyobb leveleket elfelezem, vastag ereiket mindig kivágom, így csinos kis csomagokat lehet készíteni. Nyáron fejes káposzta leforrázott leveleibe töltöm.
Az aprajához a gyalult savanyú káposztát egyszer átmosom, nagy tálba rakom. Fél kilóhoz számolva fél fej fejes káposztát vékony csíkokra vágok, a savanyúhoz adom. Egy kis fej felszeletelt hagymát is hozzáadok, 2-3 evőkanál olajjal, vagy olvasztott zsírral meglocsolom, borsot tekerek rá, összekeverem. Ez a keverék kerül a lábas aljára, a tölteléksorok közé és a tetejére. A rétegek közé mindig teszek füstölt oldalas darabokat, vagy esetleg füstölt csülköt és szalonnabőrkét. Fűszerezni csomborral és kaporral szoktam. Amikor megfőtt (másfél-két óra), Csak egy egészen vékony (paprika nélküli!)rántással sűrítem be, ami akár el is maradhat.
A nyári változatban csak a fejes káposzta szerepel és a füstölt húsok kimaradnak.
Ez az én töltött káposzta-mitológiám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése