2011. március 27., vasárnap

Szójaszószos - csípős sült oldalas quinoával

Beleszerettem a quinoába. Gyorsan megfő, nekem nagyon tetszik a textúrája, mintha kicsi gyöngyöket ennék, és nagyon egészséges. Üdítő alternatíva köret-fronton!
A quinoát főzés előtt mindig alaposan mossuk át. Kétszeres mennyiségű vízben, vagy valamilyen alaplében főzzük magában, vagy pirított hagymán. Készíthetjük szárított-áztatott gombával, keverhetjük magokkal, aszalt gyümölcsökkel is. Most a jól ismert oldalas kísérője volt, de hallal, sült, vagy párolt zöldségekkel is finom.

Recept:  A sütőt előmelegítjük 170 fokra.
Egy csokor újhagymát karikára vágunk. 4 gerezd fokhagymát felaprítunk, egy kb 2 cm-es friss gyömbért pedig felkarikázunk.
A szobahőmérsékletű oldalast a csontok mentén darabokra vágjuk, tálba tesszük, meglocsoljuk 2 evőkanál szójaszósszal. Legalább fél órát hagyjuk pácolódni. Felforrósítunk egy serpenyőt, 2 evőkanál olajat öntünk bele. A húsokat minden oldalukon pár perc alatt megpirítjuk, majd áttesszük őket egy tűzálló tálba.
A serpenyőben közepes lángon átforgatjuk a gyömbért, a fokhagymát és az újhagymát, megszórjuk 1 kávéskanál chili-pehellyel, ráöntjük a hús táljában maradt szójaszószt, meglocsoljuk 1 dl Tokajival és 1 kupaknyi vodkával.
A szószt ráöntjük az oldalasra, lefedjük, sütőbe tesszük.1 órát sütjük, akkor levesszük a fedőt, a szafttal meglocsoljuk a húst és még kb húsz percig sütjük, amíg megpirul és ropogós lesz. Ha szükséges, kicsit emelhetjük a hőmérsékletet.

Egy bögre quinoát váltott vízben alaposan megmosunk, lecsöpögtetünk. Egy kis fej hagymát felaprítunk. Lábasban 2 evőkanál olajon megdinszteljük a hagymát, hozzáadjuk a quinoát, 1 percig kevergetjük, majd felöntjük 2 bögre zöldség, vagy csirke alaplével. Enyhén sózzuk, borsozzuk. Erős lángon felforraljuk, majd lefedve alacsony lángon puhára főzzük, addigra teljesen magába szívja a folyadékot. Elkeverjük 1 teáskanál Worcestershire szósszal, megszórjuk egy marék vágott, pirított mandulával.
A megpirult oldalassal tálaljuk.
Én most káposztás-joghurtos salátát is csináltam mellé, ennek is leírom majd a receptjét.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...