2011. január 6., csütörtök

Fetás - kesudiós krém






Az utóbbi pár napban többféle krémet is készítettem. Az egyik vésztartalék lesz világutazó részére ( persze itthonra is marad ), a másik maradék füstölt halból készült. Nagyon jól sikerült, megismétlem és akkor ide is felteszem. A fetasajt pedig várta sorsát a hűtőben - ez lett belőle.

Recept:

  • 100 g fetasajt
  • 100 g semleges ízű natúr krémsajt
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 100 g kesudió
  • 3 ek olívaolaj
  • 2 darabka szardella
  • 3 tk citromlé
  • kb. 10 bazsalikomlevél
  • só ízlés szerint
Megpucoljuk és felszeleteljük a fokhagymát, a kesudiót durvára vágjuk. Kis serpenyőben felmelegítjük az olajat, beletesszük az előkészített alapanyagokat, közepes lángon 3 percig pirítjuk, vigyázzunk, ne barnuljon meg túlságosan. Félretesszük hűlni. Keverőtálban villával összedolgozzuk a fetát és a krémsajtot, hozzákeverjük a diós-olajos fokhagymát, a szétmorzsolt szardellát, citromlevet, aprított bazsalikomot. Ha szükséges, utánasózzuk.
Tálalhatjuk vendégeknek grissinivel, hosszúkásra vágott répával, uborkával, vagy egyszerűen pirított bagettel.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...