2010. december 28., kedd

Sütőtök gnocchi rozmaringos vajjal






A sok húsevés után jól esik valami más. Régóta ki akartam  próbálni, (legutóbb itt találkoztam vele) és most eljött az ideje. Elmentünk megnézni a gyönyörű havas erdőt, közben megsült a sütőtök, sőt nagyjából ki is hűlt, innentől csak kb. 3/4 óra az egész. Könnyű, finom és tészta! ( Mi nagyon szeretjük)

Elkészítés:
Egy közepes nagyságú sütőtököt félbevágva, magját kikaparva 160 fokon 1 és negyed órát sütöttem. Keverőtálba kapartam a húsát, pépesre kevertem, sóztam, borsoztam, evőkanálnyi olívalolajat öntöttem hozzá és annyi liszttel dolgoztam el, hogy formázható tésztát kapjak. Lisztezett deszkára tettem, hengert formáltam belőle, abból szeleteket vágtam, a szeleteket pedig rúddá sodortam. A rudakat pedig...(huh!) falatnyi darabokra vágtam, villával megnyomkodtam. Közben vizet forraltam (kis sóval), amikor lobogva forrt, beletettem a gnocchi-kat és addig főztem, amíg feljöttek a víz felszínére. Leszűrtem.
Amíg a tészta főtt, serpenyőben 2 evőkanálnyi vajat pirítottam, belereszeltem egy jól megmosott narancs héját és fél maréknyi rozmaringlevelet is tettem hozzá. Ebbe az illatos vajba kevertem a tésztát. Tálaláskor frissen reszelt parmezánnal szórtam meg.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Ez nagyon jól hangzik és most rögtön megyek venni egy tököt. Ma ebédre ki is próbálom. Fincsi lesz az biztos! Eszter

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...