2013. október 12., szombat

Vaníliás almakrém


Mondhatnánk almás creme brulée-nek is, hiszen megszólalásig, azaz megízlelésig hasonlítanak egymásra. Sőt, még az után is, azzal a különbséggel, hogy ennek a krémnek érthető módon nagyon kellemes alma-íze és pürés állaga van. Könnyedebb, gyümölcsösebb, de ugyanannyira krémes és vaníliás. Elkötelezett creme brulée rajongóként mondhatom, hogy simán felveszi a versenyt a közeli rokonnal, kalóriák szempontjából pedig mindenképpen övé a győzelem.

Recept:
  • 1 kg golden alma
  • fél citrom leve
  • 150 g cukor, plusz a karamellizáláshoz
  • 5 tojás sárgája
  • 150 ml tejszín
  • fél rúd vanília kikapart magjai
Az almákat meghámozzuk, magházukat kivágjuk, negyedekre vágjuk. Pucolás-szeletelés közben citromos vízbe tesszük a már elkészült negyedeket, hogy megelőzzük a barnulást. Az almát lábasba tesszük, ráöntünk 1 dl áztatóvizet és lefedve 15 percig főzzük alacsony lángon. A megpuhult almát botmixerrel pürésítjük, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliát, visszatesszük a tűzre és fedő nélkül, közepesen erős lángon, kevergetve 5-10 perc alatt sűrűre főzzük.
A tojások sárgáját simára keverjük a tejszínnel, majd folyamatosan kevergetve a tűzről lehúzott almapürébe öntjük. Visszatesszük a tűzre és a legalacsonyabb lángon, folytonos keverés mellett még 2-3 percig főzzük, de felforrnia nem szabad. A kész krémet 6 tálkába osztjuk, kihűtjük. Folpackkal lefedve két-három napig hűtőben tárolható. 
Tálalás előtt fél órával tartsuk szobahőmérsékleten. Tetejére karamellizáló pisztollyal két-három teáskanál kristálycukrot olvaszthatunk, ha van ilyen szerkezetünk, de ha nincs, anélkül is nagyon finom.
Claudia Roden receptje alapján.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...