Rodosz

A kávézó, ahová minden nap betértünk, amíg Rodoszon voltunk, így hát mondhatom, hogy törzshelyünk lett, 600 éve folyamatosan működik. Török kávét adnak, amihez mindig jár egy fogpiszkálóra tűzött lókum és egy nagy pohár víz. Csilingelő tálcán hozzák. A kávé mellé én mindig szirupban eltett gyümölcsöket kértem, csillogó, puha, mégis ropogós fügét, birsalmát, keserű narancsot. Csak hümmögni tud az ember, amikor ezeket ízlelgeti. Görög barátunk azt mondja, azért ennyire édesek az édességeik mert a görögök nagyon szeretik az életet. Azalatt a pár nap alatt, amíg a szigeten voltunk megpróbáltam magamnak megfogalmazni, hogy mit is jelent ez. Mert nyilván nem csak a túl édes ízt. Hanem például a sok-sok beszélgetést, hogy mindig, minden helyzetben, bárki, bárkivel beszédbe elegyedik és másodpercek múlva történeteknél, rokonságnál, komoly tapasztalatcserénél tartanak. Meg aztán örömet okozni a másiknak; csak hogy láthasd rajta, annak örül, aminek te. Mutatni a szépet, mindig, minden alkalommal, amikor te is észreveszed, amikor neked is eszedbe jut.
Lawrence Durrell, aki két évet töltött a szigeten, azt írja: "Rodoszon a napok olyan lágyan peregnek, mint a gyümölcsök a fáról." Talán a két tenger teszi, ami egyik oldalról szelesen és esősen, a másikról csendesen, melegen mossa a partokat. Talán  a sok gyorsan nyíló, gyorsan hervadó hibiszkusz, amiről szintén Durrell írja: " a létező leggyönyörűbb, legmakacsabb és legnőiesebb növény." Talán a megváltoztathatatlan szépségbe vetett hit, ami szinte szédítő az egy-egy templomi magaslatról feltáruló tenger kékjétől, és egészen megható a hevenyészett flaskákból burjánzó növénykéktől.

Jobbról az Égei-tenger, balról a Földközi-tenger.

A régi piac közepén lévő régi halmérő csarnok. Sajnos már nem használják, pedig kíváncsi lettem volna annak a középső medencének a funkciójára.

Bazsalikom a régi ottomán temető különös hangulatú kertjében.

Aszparágusz, szintén az ottomán kertben.

Kis életek. Az ottomán temetőről itt olvashattok egy szép írást: http://wangfolyo.blogspot.hu/2011/11/murat-reis-temetoje.html

Utunk gasztronómiai vonatkozásait nem nagyon tudom elválasztani ettől a kissé emelkedett, varázslatos hangulattól. Összemosódtak a dolgok meglepetésekkel, teliholdas Ouzo-zással, tuti tippes souvlaki-val.
De ha valaki Rodoszon jár, a város régi falai között  keresse meg a Marco Polo vendéglőt, mert ott nagyon finomakat főznek. Kiemelném  a rétestésztában sült fetasajtot. A kedves pincérfiú biztatott az otthoni reprodukcióra, nem is tűnik ördöngösségnek: a hasábokra vágott fetát két-három réteg rétestésztába bugyolálják, forró olajban kisütik, mézzel megcsorgatják, szezámmaggal megszórják. Csudafinom, próbáljátok ki ti is!

Sült feta, Marco Polo.

Báránygerinc, Marco Polo.

Pisztáciás bárány kofta, Marco Polo.

Konyha, Marco Polo.

A várostól egy órányi autóútra, a régi "fővárosban", Lindoszon, az Akropolisz megmászása után akár csak egy jó hideg sör kedvéért is érdemes felkeresni Melenosz vendéglőjét. A kilátás és a berendezés pazar és hát az ételek is. Örökre hálás leszek ezért a meglepetésért a barátainknak.

Lindosz, Melanosz.

Helyi rák taramán. (halikra krémen)

Nagyobb rák paradicsommal, sajttal.

Sült tintahal.

Polipsaláta

Lavraki, azaz branzino a halászati szezon kezdete előtt. Lavrakit fogni állítólag nem egyszerű, ezért a szerencsés emberre azt mondják: lavrakit fogott. Melanosz.

Egyik este, beszélgetés, sörözés közben barátunk a kezembe adott egy hajtás bazsalikomot, ami a fa tövében éldegélt. Kérdezte, szeretem-e? Mondtam, persze, nekem is van otthon. Mondta, ő is szereti, de nem eszi. Mert náluk a bazsalikom szent növény. Láttam vasárnap a templomban.