2014. február 10., hétfő

Savanyú káposztás tarhonya húsgolyóval



Rátaláltam erre a jó kis káposztás tarhonyára Kövi Pál: Erdélyi lakoma című könyvében és már a gondolatától is fellelkesültem. Nem tudom megmagyarázni miért, mivel igazán egyszerű történet, egy kis párolt káposzta összekeverve pirított tarhonyával. Azután kitaláltam hozzá a húsgolyó fűszerezését, benne szintén kevés savanyú káposztával, korianderrel és akkor már tényleg alig vártam, hogy elkészüljön, leülhessek és átadhassam magam az egyszerűség melengető érzésének. Hasonló jókat kívánok mindenkinek hozzá!

Recept:
a tarhonyához:
  • 150 g savanyú káposzta
  • 250 g házi tarhonya
  • 1 fej hagyma 
  • 2 evőkanál libazsír, vagy olaj
  • 6 dl szárnyas-, vagy zöldség alaplé
  • 3-4 ágacska kakukkfű
  • só, frissen őrölt bors
A savanyú káposztát egyszer átmossuk, lecsöpögtetjük, kicsit megvágjuk, hogy ne legyenek olyan hosszú szálai. A hagymát apróra vágjuk. Egy közepes edényben egy evőkanál libazsírt, vagy olajat teszünk, hozzáadjuk a hagymát, puhára pároljuk. Hozzáadjuk a káposztát, a kakukkfüvet, jól átkeverjük, három evőkanál vizet öntünk rá és közepes lángon fedő alatt puhára pároljuk.
Egy másik edényben a maradék egy evőkanál libazsíron, vagy olajon sötét zsemleszínűre pirítjuk a tarhonyát. Felöntjük az alaplével (vagy vízzel), sózzuk, borsozzuk. Felforraljuk, majd alacsony lángon, fedő alatt addig főzzük, amíg az összes levet magába szívja, ez körül-belül 15 perc.
Ezután 5 percig pihentetjük. Végül a káposztához keverjük.

a húsgombóchoz:
  • 150 g darált marhahús
  • 4 szál újhagyma fehér része
  • 2 gerezd fokhagyma apróra vágva
  • 3 evőkanál zsemlemorzsa
  • 1 evőkanál nagyon apróra vágott savanyú káposzta
  • 1 tojás
  • 1 teáskanál őrölt koriander
  • 1 evőkanál petrezselyemzöld felaprítva
  • só, frissen őrölt bors
Az összes hozzávalót keverőtálba tesszük, alaposan összegyúrjuk. 15 percig állni hagyjuk, majd diónyi gombócokat formázunk belőle. Forró olajban mindkét oldalát pirosra sütjük.

A káposztás tarhonyát a húsgolyóval tálaljuk. 3-4 személynek elegendő.


Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...