2014. január 30., csütörtök

Oshawa diéta, tapasztalatok, receptek


Túl vagyok az első Oshawa-kúrámon. Nem volt könnyű, 10 nap elég sok csak kölessel, búzával, rizzsel, hajdinával, vízzel és sóval, de megérte végigcsinálni.
Elöljáróban  itt egy rövid leírás a kúra lényegéről, ezt érdemes elolvasni.  Én először egy ismerősömtől hallottam róla, ő akkor éppen a kúra utolsó napjaiban volt és véletlenül került szóba, hogy ezt csinálja. Megtetszett, mert itt nem kell éhezni, sőt, nem is szabad. 10 nap azt gondoltam nem olyan sok, belátható távlatok, a négyféle engedélyezett ételt szeretem is. Amit pedig a hatásairól mondott, illetve később olvastam, nagyon szimpatikus lett. Erős tisztító hatás, felszabaduló belső energiák. Az ünnepek előtti, alatti, utáni fáradtságot, a túlzásba vitt evést jó ötletnek tűnt ily módon magam mögött hagyni és valóban megújulva, friss lendülettel kezdeni bele egy új évbe.

Hétfői napon kezdtem a kúrát, hogy csak egy hétvége essen bele. Szerencsére a férjem is csatlakozott hozzám, ami egyrészt társat adott a küzdelemben, másrészt az itthoni főzés ügyét is leegyszerűsítette. Így csak az egyetlen még itthon lakó gyermekemről kellett gondoskodni, ezt a feladatot pedig most nagyon leegyszerűsítettem. Keveset főztem és kivételesen inkább a közétkeztetésre, a pizzarendelésre és egyéb random megoldásokra bíztam szegény gyereket.
A főzés nekem boldogságforrás, ezért végig nagyon hiányzott, mivel a kásafőzést nem nevezném túl kreatív kulináris tevékenységnek. Hosszú listát vezettem közben arról, hogy utána majd miket fogok kipróbálni. (Ezek most mind megvalósításra várnak.)

Az első két-három nap volt a legnehezebb, kávéelvonásból adódó fejfájással, az ízek iránti sóvárgással. Azután a fejfájás elmúlt, a finom ételekre pedig úgy gondoltam, hogy nem örökre kellett róluk lemondanom, csodálatos ételek várnak még rám türelemmel. Az, hogy csak vizet lehetett inni a kúra alatt eléggé megviselt, nagyon hiányzott a szertartásos zöldtea ivásom, ezt forró vízzel pótoltam, így legalább a bögre szorongatásának az élményét átélhettem.

A kúra alatt fogyasztható négyféle alapanyagból próbáltam a magam számára változatossá tenni az étkezést, amennyire ez lehetséges volt. Legtöbbször főtt formában kerültek elém, ez volt a legegyszerűbb, jól laktam tőle és meleg is volt.

Mindegyik gabonafélét ugyanúgy főztem: alaposan, váltott vízben átmostam, szárazon egy kicsit megpirítottam, majd felöntöttem kétszeres mennyiségű vízzel, sóztam, fedő nélkül felforraltam, majd a legkisebb lángon fedő alatt megfőztem. Általában 10-12 perc alatt megpuhultak, kivéve a barnarizst és a tönkölybúzát, ezeknek több idő kell. Bulgur is beilleszthető az étrendbe, ugyanígy készül és nagyon finom.


                  Rizskeverék vadrizzsel, bioboltban vettem, a fenti módon megfőztem. Finom!

Rizsből és tönkölybúza szemből bő vízzel, sóval leves is készítettem. Ehhez fél-fél bögre rizst és búzát megmostam és legalább négyszeres mennyiségű sós vízben megfőztem. Nagyon besűrítik a levet, ami érdekes állagot ad a levesnek, de tápláló és finom.




Kétféle sütési módot próbáltam ki, az egyik a palacsinta, a másik a lepénykenyér, mindkettő üdítő változatosságot nyújtott.

Hajdinalisztes palacsinta: 1 bögre hajdinalisztet negyed bögre finomliszttel összekevertem, fokozatosan felengedtem annyi vízzel, hogy palacsintatészta sűrűségű legyen. Fél teáskanál sóval ízesítettem, fél órát állni hagytam, majd tapadásmentes serpenyőben merőkanalanként kisütöttem. Kifejezetten finom.



Lepénykenyér: egy bögre teljes kiőrlésű búzalisztet kevertem 1/3 bögre finomliszttel, fél teáskanál sóval. Annyi vizet tettem hozzá, hogy rugalmas, könnyen gyúrható tésztát kapjak. Alaposan kidolgoztam, majd letakarva fél órát pihentettem. Ping-pong labdányi golyókat formáztam a tésztából, a golyókat sodrófával, lisztezett felületen 2-3 mm vastag korongokra nyújtottam. Forró vasserpenyőben egyenként mindkét oldalukon megsütöttem. Nagyon jó, igazi kenyér-élmény!



Ezek voltak a főételeim, reggelire és ebédre is ilyesmit ettem. Köztes éhségrohamokra kölesgolyót, bulátát, puffasztott rizs- és búzaszeleteket használtam. Nagyon sok vizet ittam, ezt meg is kéne tartanom, mert éreztem, hogy jót tesz.

Összességében nagyon elégedett vagyok. Örülök, hogy végig tudtam csinálni, ez azt hiszem minden próbatétel legnagyobb hozadéka. Lemondani a szokásainkról, a finom ízekről nem könnyű, sőt, sokszor azt hisszük, lehetetlen, anélkül nem bírnánk élni. Jó megtapasztalni, hogy képesek vagyunk erre, szabad akaratból. Innen nézve a jó, vagy rossz szokásaink, tulajdonságaink, hiányosságaink sem tűnnek olyan kőbe vésettnek.
Fizikai hatásairól is csak jókat tudok mondani. Nekem nem voltak egészségügyi problémáim, fogyni sem akartam különösebben (bár az mindig jól jön!), de abszolút érzem a könnyedséget, az energiák felszabadulását. Sokat sportoltam közben: úsztam, tornáztam, ezekhez sokkal több kedvem is volt. Remélem így is marad.

Most már csak a levezető szakasz van hátra, ami legalább olyan fontos, szóval nem vethetem rá magam egy jó kis disznótorosra pálinkával kísérve. Nagyon vártam a kúra utáni első nap zöldteáját, müzlijét és örülök, hogy újra ízeket érezhetek a számban és nem pusztán az éhség csillapítása miatt eszem valamit, de érdekes módon kicsit tanácstalan vagyok azzal kapcsolatban, hogy mit is kívánok enni. Túl sok most minden. De nem aggódom magamért, szép lassan bekebelez majd az élet és remélem azért sikerül megtartanom a sok pozitív hatást is.

16 megjegyzés:

zazálea írta...

ez hihetetlen elszántságról tesz bizonyságot számomra

rakottkert írta...

Zazi! Az elszántság közben alakult. Nem is hívnám elszántságnak, csak hagytam magam. Jó tapasztalat!

Unknown írta...

Szuper, gratula!!! :) Lehet egyszer én is megcsinálom, csak gluténmentes dolgokkal. :) Most fedezem fel ezt a világot....és nagyon sok lehetőség rejlik ebben is. ;)
A héten, hétfő óta nem eszem se gabonát, se glutént se keményítőt, és régi szűk alsóneműim most így péntek reggel már szépen, feszülés nélkül állnak rajtam. :) Jövő héttől pedig a gluténmentes életet próbálom ki, mert sejtem hogy az nekem nem tesz jót....na aztán majd kiderül. :)
Az ilyen jellegű pár napos "tisztító" kúrákat javaslom mindenkinek, neked pedig gratula, mert tényleg kell hozzá akaraterő, főleg ehhez amit Te csináltál. ;)

rakottkert írta...

Ha jól tudom, glutén csak a búzában van, nem? Egyébként mindenkinek, aki tisztító kúrát szeretne, csak ajánlani tudom az Oshawát. És fogyni is lehet vele!

Unknown írta...

Köszönöm a recepteket, holnap kezdem a diétát. Ezekkel jóval könnyebb lesz, egész étel kinézetük van. :)

rakottkert írta...

Hajrá!! És nagyon szívesen, örülök, ha hasznos volt.

Seafalcon írta...

És mi a helyzet a cukorbetegekkel? Tíz napig kell akkor csak szénhidráton élni...

rakottkert írta...

Kedves @Seafalcon, ez egy tisztító kúra. Nem vagyok dietetikus, nem tudom, hogy cukorbetegeknek ajánlott-e ez a fajta diéta. Van egy zöldségekkel kiegészített változata is, az lehet, hogy jobban követhető cukorbetegség esetén.

Arkoszster írta...

Sziasztok! Van vkinek olyan tapasztalata h esetleg hizik tole??? :)

rakottkert írta...

Szia Arkoszster!
Én hízni nem híztam, kicsit talán fogytam is. Ez nem fogyókúra, de mivel elég szegényes a választék, amiből enni lehet, semmi zsiradék, stb. van súlycsökkenés.

Arkoszster írta...

Szia Rakottkert! Koszonom a valaszod :) Igen tudom hogy nem fogyokura, csak azt irja mindenki h azert van eszlelheto fogyas a kura alatt. Most vagyok az 5. Napnal. Az az erzesem hogy estenkent a sok folyadek miatt joval tobb a sulyom de reggelte lemegy. Ugy nez ki, eddig lehalabb. A kozerzetem jobb es nem veszi el az energiamat az altalanos emesztesi procedura. Nekem ez inkabb egy fajta onkontroll-rol megerositesrol szol. De azt alairom hogy az izek hianya miatt nagyon nehez kitartani :)

rakottkert írta...

Nekem is a megerősítés és önkrontroll miatt volt nagy élmény a kúra. Felszabadító! Amúgy pedig én hiszek a méregtelenítő hatásában is. Idén még nem szántam rá magam, pedig tudom, hogy jót tenne. Hajrá, nagyon jól csinálod!!

Arkoszster írta...

Köszi, csinálom :) Bár nem mondom nem könnyú :)))

Erdei Viktória írta...

Szia! Én most fejeztem be. Vékony testalkatú vagyok, és lévén, hogy sokkal több szénhidrátot vittem be, mint általában én bíztam egy picit.

rakottkert írta...

És hogy bírtad? Milyen hatásokat érzékelsz?

Márkos László írta...

Egy barátom követte a diétát a feleségével együtt. Ugyanazt ettek mindketten, a barátom egy kicsit fogyott, a felesége egy kicsit hízott. Végül ez nem fogyókúra, hanem egy szervezet tisztító diéta és mindenkinek a szervezete aszerint változik, hogy mire van szüksége.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...