2012. szeptember 14., péntek

Vajas harcsaszelet


Tudatos és nem újdonsült döntés: a halat beépíteni a hétköznapi főzés alapanyagai közé. Nem esik nehezemre, pedig nem mondhatom, hogy nálunk családi hagyomány lett volna. Még karácsonykor sem ettünk halat, amikor az éves halfogyasztás mutatói amúgy sok családban megugranak. Ennek ellenére felnőtt életem során szép lassan megszerettem, de igazság szerint a tengeri halakkal jobban szimpatizálok, mint az édesviziekkel. Eddig; de most új korszak kezdődik, újabb tudatos döntés, melynek szellemében látókörömet az édesvízi halak irányában szélesítem.
Inspirációim több forrásból táplálkoznak. Először is a Fény utcai piac felső szintjén, a hátsó sorban található hortobágyi halakat áruló üzlet kínálatából és nagyon kedves, sokat tudó eladó nénijétől. Erre a harcsára is ő beszélt rá és kereskedőtől szokatlan módon elmondta, hogy egy szép nagy szelet harcsával nem egy ember fog jóllakni, szóval ne vegyek túl sokat. És igaza volt.
A másik forrásom, ami az utóbbi időben nagy kedvet adott a halas ételekhez, a Halkakas bisztró a Veres Pálné utcában. Jókedvű hely jókedvű designnal, és azzal az egyszerű, de nagyon igényesen megvalósított koncepcióval, hogy hazai tenyésztésű halakból készített változatos ételeket kínálnak
Harmadszor a Tarka Bárka blog meleg hangulatú ismeretterjesztő írásait és kedvcsináló receptjeit olvasgatom és közben észrevétlenül kerít hatalmába a vágy, hogy saját kísérletekbe kezdjek.
Ez itt az egyik nagyon egyszerű, nagyon jól sikerült kísérlet eredménye.

Recept:
  • 2 db egy centi vastag tiszai harcsaszelet
  • 80 g vaj
  • só, bors
  • 2 evőkanál vodka
  • 1 kg kiflikrumpli
  • 10 db szárított rókagomba, vagy más szárított gombaszelet, vagy 10 dkg friss erdei gomba, amit természetesen nem kell beáztatni, csak pucolni
  • 10-15 dkg spenót (ha van, bébispenót)
A halszeleteket sózzuk borsozzuk, meglocsoljuk a vodkával.
Előkészítjük a köretet:  fél órára beáztatjuk a gombát egy tál meleg vízbe.A krumplit meghámozzuk, vékony karikákra vágjuk. A spenótot megmossuk, megpucoljuk, csíkokra vágjuk. (A bébispenótot nem kell vágni.)
Egy mély serpenyőben felforrósítunk 50 g vajat. Beletesszük a krumplikarikákat. Ha jó nagy a serpenyő, egyszerre süthetjük az egészet, de ha nem, akkor két részletben, mert nem fog szépen pirulni. Nagy lángon kezdjük sütni, kb. öt perc után adjuk hozzá a lecsöpögtetett gombát 3 evőkanál áztatólével együtt. folytatjuk tovább a sütést amíg a krumpli puha lesz és enyhén megpirul. Közben még tegyünk hozzá néhány kanál gomba-áztatólevet, amit szépen elfő, az íze viszont ott marad. Legvégül sózzuk, borsozzuk és hozzákeverjük a spenótot.
Közben egy másik serpenyőben megsütjük a halat is. Közepesnél kicsit nagyobb tűz fölött felolvasztjuk a vajat, hagyjuk enyhén meg is barnulni. Rátesszük a harcsákat. Mindkét oldalán 3-3 percig sütjük, amíg szép színt kap.
A frissen sült gombás-spenótos krumplival tálaljuk.
Két-három embernek elegendő.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...