"-Apu üdvözöl.
-Pompás. Ettél valamit?
-Igen.
-Mit?
-Panzarottit és pastacresciutát.
-Légy szíves, mondd meg neki, hogy nem lehet mindig panzarottit és pastacresciutát enni. Neki se tesz jót."
Pedig Giovanna és apja mindig ezt eszik, amikor iskola után találkoznak és inkább rosszul, mint jól sikerült beszélgetésekkel próbálják fenntartani a szülők válása után megromlott kapcsolatukat.
Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete című könyve ugyanúgy Nápolyban játszódik, mint a négy kötetből álló Nápolyi regények, Giovanna családja azonban tehetős, értelmiségi család. Gazdag környéken laknak, a 13 éves kamaszlány nem is mehet azokba a negyedekbe, ahol a Briliáns barátnőm Elenája felnőtt.
Később azért találkozik Nápoly "sötét" oldalával és ez a valóságos tapasztalat összecseng Giovanna belső, kamaszkori vívódásaival. Csalódások után kell megértenie a szüleit, eligazodni az emberi viszonyok között, amik sokkal bonyolultabbak annál, mint gyerekként hitte. Egyszerre vágyik a lelki-szellemi tisztaságra, az ideálisnak vélt elérhetetlen szerelemre és merülne el mérlegelés nélkül az ismeretlen, izgalmas mélységben.
Ferrante nagyon pontosan ragadja meg ezt a különös kamaszkori pillanatot. A magam életéből is tisztán emlékszem erre az időszakra, amikor valamiféle furcsa vakmerőséggel próbáltam kipuhatolni a környezetemben lévő vékony határvonalak nekem megfelelő nyomvonalát.
Az utcán, közel az iskolához, menetrendszerűen elfogyasztott panzarotti és pastacresciuta Giovanna és apja kapcsolatának egyik jelképe a könyvben. A legegyszerűbb, leggyorsabb választás, nem kell rajta gondolkodni, de legalább megvolt a közös ebéd, a törődés látszata.
A panzarottit ismerem, volt egy pár napom Dél-Olaszországban, amikor minden nap azt ettük, mert a szállásadó kisváros legjobb vendéglőjének ez volt a specialitása. Olajban sült pizzatáska változatos töltelékekkel, egyik jobb, mint a másik. Emlékszem, amikor először bementünk a helyre, még délután volt, akkor nyitottak a szieszta után, alig volt vendég. A kedves pincérlány lelkesen magyarázta nekünk a panzarottit (ott panzerottinak mondták), higgyük el, ez a legfinomabb egész Olaszországban. Estére aztán megtelt a hely, persze terasszal együtt, a helyiek kiabálva adták le az utcáról a rendeléseiket. Motorokra támaszkodva meg is ették ott helyben a papírzacskóból, a panzarottinak nem kell több.
A másikat, a pastacresciutát, csak most ismertem meg, a könyv miatt. Frissen kisült puha kelt tészta, esetleg magában ízesítve algával, szardellával, cukkinivirággal. Mindkét étel dél-olasz, nápolyi specialitás, tipikus utcai étel, amiből pár darabot bekapsz, aztán mész tovább a dolgodra.
Panzarotti készítésre nem vállalkoztam, azért majd visszamegyek Conversanoba. A pastacresciuta viszont nagyon egyszerű. Most már tudom, mit evett Giovanna az apjával és bár nagyon finom, igaza van a anyjának is, nem szabad belőle sokat enni. De mivel abszolút társasági ételnek gondolom, ez a veszély nem fenyeget. Már elképzeltem vele szép nyári estéket salátákkal, sajtokkal, sonkával, finom borokkal.
Recept:
- 250 g liszt
- 200 ml langyos víz
- 1 teáskanál szárított élesztő
- fél teáskanál cukor
- 1 teáskanál só
- 10 db olajban eltett szardella
- a sütéshez olaj (használhatunk "sansa" olívaolajat)
Keverőtálba öntjük a vizet, elkeverjük benne az élesztőt és a cukrot. Pár perc után hozzáadjuk a lisztet és a sót. Kezünkkel elkeverjük, majd 4-5 percig dagasztjuk, amíg szép sima lesz. Híg nokedli állagú tésztát kell kapnunk, ha szükséges, adjunk hozzá kevés vizet.
Folpack fóliával letakarjuk a tálat és 3 órát szobahőmérsékleten kelesztjük. Ekkorra hólyagos felületű, laza tésztánk lesz. A szardellát darabokra tépkedve a felületére tesszük, nem keverjük el.
Mély lábasba olajat öntünk, felforrósítjuk. Kanállal ping-pong labda méretű adagokat szaggatunk az olajba úgy, hogy minden darabba kerüljön egy-két szardella. Egyszerre négy-öt gombócot süssünk, hogy legyen helyük és ne hűtsék le az olajat. Szűrőkanállal kicsit mozgassuk őket, hogy minden oldalukon színt kapjanak. Egy-két perc alatt készre sülnek, ekkor lecsöpögtetve tálra szedjük.
Melegen, azonnal fogyasztjuk.
Szezonban kiváló mellé a friss paradicsom, a caprese saláta, olívaolajjal meghintett rukkola.
Szardella nélkül is készíthetjük, adhatunk mellé mortadellát, szárított sonkát, mozzarella sajtot.
Cukkini virágot, algát is szoktak keverni a tésztába, amint szert teszek ezekre, kipróbálom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése