2014. október 17., péntek

Hokkaido tökös saláta


A hokkaido tököt nem kell meghámozni, ezt én most elfelejtettem, mentségemre csak azt tudom felhozni, hogy a tök-szezon elején járunk még, frissítenem kell az elraktározott információkat. Pedig ha nem hámozzuk meg, még színesebb lehet ez a saláta, a sötét és világosabb narancssárga árnyalatok játékával. Ráadásul még jobban tartja úgy a formáját, bár a hokkaido tök másik nagy előnye, hogy puhulás után is jól tartja magát.
A sütéshez használt olaj kettő az egyben szerepet kap, megsül benne a tök, majd a salátaöntet ízes alapjává változik, szuper megoldás, ezt is jól meg kell jegyeznem (mint a nem hámozást).
Üdv mindenkinek az őszben!

Recept:

  • 1 kisebb hokkaido tök
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só, frissen őrölt bors
  • fél marék friss rozmaringlevél
  • 100 g bébispenót
  • fél narancs leve
  • két evőkanál gránátalmamag
A tököt megmossuk, negyedekbe vágjuk, kiszedjük a magházát, felkockázzuk. Sütőtálba tesszük, meglocsoljuk az olajjal, sózzuk, borsozzuk, rászórjuk a felvágott rozmaringot. Előmelegített, 190 fokos sütőbe tesszük, körül-belül 20 percig sütjük, amíg megpuhul. Amikor kész, kivesszük a sütőből, hűlni hagyjuk.
A spenótleveleket megmossuk, megszárítjuk, tálra tesszük. A sütőtök kockákat kanállal kiszedjük a tepsiből, a spenótra halmozzuk. A tepsiben maradt olajat kis keverőtálba kotorjuk (az utolsó cseppig!). Hozzáadjuk a narancslevet és kiskanállal, vagy pici habverővel mártást habarunk belőlük. Amikor besűrűsödött, a tálban levő spenótra és sütőtök kockákra csurgatjuk. Végül megszórjuk a gránátalma magokkal.
Sült húshoz, csirkéhez kiváló.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...