2014. július 15., kedd

Csokimousse kávés kalácsmorzsával, narancsos tuile-lel, szerecsnedióvirág ízesítésű krémmel - Nespresso Coffee Challenge


Meghívást kaptam a Nespresso Coffee Challenge elnevezésű nyereményjátékára, melyben 10 gasztroblogger receptje versenyez a zsűri és a közönség elismeréséért.
Szeretek kötöttségek mentén gondolkodni, különösen, ha ezek a megkötések olyan inspirálóak, mint az a fűszerekből és kávékapszulákból álló csomag, amit a Nespresso küldött mindannyiunknak. A fűszercsomagban szegfűszeg,citromos bors, réti köménymag, római köménymag, szerecsendióvirág, szerecsendió, kardamom, és cayenne bors volt, ezenkívül kaptunk kakaóport, narancsvirágvizet, egy narancsot és háromféle kávékapszulát (Apreggio, Rosabaya De Colombia, Vivalto Lungo). Az elkészített ételnek a fűszerekből négyet, a kávéból egyfélét kellett tartalmaznia.
Olyan desszertet képzeltem, amiben krémes és ropogós textúrákban találkoznak egymással az ízek.
A hagyományosnak mondható krémes csokoládémousse-t ropogós, pici cayenne borssal fűszerezett kalácsmorzsával szórtam meg. A kávé is ebben a morzsában jutott szerephez, a testes, gyümölcsös ízjegyeket is hordozó Rosabaya De Colombia kapszulából főzött kávét használtam.
A desszert másik krémes eleme a főzött krém, aminek a szerecsendióvirág ad különleges, de mégsem tolakodó ízt.
Mindhárom elemet megkoronázza kedvencem, a tuile. Az alapvetően narancsos ízű, a fekete szezámmagtól és a fűszermagtól gyönyörű mintázatú, fátyol vékonyságú lapocskákban minden hozzáadott alapanyag íze intenzíven érvényesül.

Ha tetszik a receptem, szavazhattok rá a Nespresso nyereményjátékán. Szavazatotokkal és egy kis szerencsével ilyen szép kávégépet nyerhettek.


Csokoládé mousse kávés kalácsmorzsával, narancsos tuile-lel és szerecsendióvirágos krémmel

Csokoládé mousse:

Hozzávalók:
·         1 tojássárgája
·         ½ evőkanál cukor
·         60 ml tej
·         3 g lapzselatin
·         80 ml tejszín
·         100 g 75 %-os csokoládé

A csokoládét kis kockákra törve keverőtálba tettem.
1 tojássárgáját kikevertem a cukorral. Hozzáadtam 60 ml tejet. Dupla falú lábasban lassú tűzön, kevergetve sűrűre főztem. Elkevertem benne az előzőleg vízben áztatott, majd kinyomkodott lapzselatint. Melegen a csokoládéra öntöttem, simára kevertem.
A tejszínt habbá verve a csokoládés krémhez adtam. Mini muffinformákba töltöttem a krémet, lehűtöttem.

Kávés kalácsmorzsa:

Hozzávalók:
·         1 teáskanál vaj
·         2 evőkanál házi kalácsmorzsa
·         csipet só
·         csipet cayenne bors
·         4 teáskanál Rosabaya Nespresso kávé

A vajat serpenyőben megolvasztottam. Hozzáadtam a kalácsmorzsát, közepes lángon aranybarnára pirítottam. Csipet sóval és cayenne borssal fűszereztem, majd a frissen kifőtt, forró kávéval meglocsoltam, kevergetve tovább főztem, amíg a folyadékot a kalácsmorzsa magába szívta és újra ropogós lett.

Szerecsendióvirágos krém:

Hozzávalók:
·         200 ml tej
·         3 g szerecsendióvirág
·         4 tojás sárgája
·         25 g cukor

A szerecsendióvirágot a tejben 2 óráig áztattam.
A cukrot simára kevertem a tojássárgával. Hozzáadtam a leszűrt tejet. Dupla falú lábasban lassú tűzön kevergetve krém sűrűségűre főztem. Lehűtöttem.

Narancsos tuile:

Hozzávalók:
·         40 g vaj
·         50 g cukor
·         15 g liszt
·         fél narancs reszelt héja
·         1 evőkanál narancslé
·         2 teáskanál narancsvirágvíz
·         1 evőkanál fekete szezámmag
·         1 mokkáskanál kerti köménymag
·         1 evőkanál szeletelt mandula

Megolvasztottam a vajat, elkevertem a cukorral és a liszttel. Hozzáadtam a narancs héját, a narancslevet, a narancsvirágvizet és a fekete szezámmagot. 20 percig hűlni hagytam.
Sütőpapírral kibélelt tepsire teáskanál segítségével kis, szabálytalan korongokat lapítottam a masszából, egymástól tisztes távolságban.
180 fokra előmelegített sütőben 6-8 perc alatt aranyszínűre sütöttem.

Összeállítás:

Tálaló tálra két evőkanál krémet simítottam. Ráhelyeztem a lehűtött, formából kivett csokoládé mousse-t. A mousse tetejét megszórtam a kávés kalácsmorzsával, majd két darabka tuile-t tűztem bele.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...