2015. március 3., kedd

Erdély, Gyergyószárhegy, vendégnek is jó lenni


Sokadik, most kicsit rövidre sikerült, de annál tartalmasabb gyergyószárhegyi kirándulásunk alkalmával érdekes felismerést tettem. A korszerű, a mai problémák megoldására adott egyik legjobb választ ott már nagyon régóta tudják. Hogy úgy mondjam, trendkövető életvitelt tapasztaltam, mindazon elvek napi gyakorlatát, amikről például az év eleji (gasztro)prognózisokban is sok helyen olvashattunk. Helyi és évszaknak megfelelő alapanyagok használata, minimális hulladékképzés, csaknem önellátó gazdálkodás, az állatok és a megtermelt élelmiszerek maximális tisztelete és persze takarékos gondolkodás.
A kis családi gazdaságban mindegyik tehénnek neve van. A tej egy részéért heti beosztásban falubeli családok jönnek, a többiből túró és sajt készül és természetesen a vendégek is házi tejet ihatnak.
A teheneken kívül disznót, csirkét és nyulat tartanak még a házhoz tartozó gazdasági épületekben és a kertben. A háziak és különösen Emil, a gazda, rengeteg érdekesebbnél érdekesebb történetet tud mesélni az állatok szokásairól, vicces jellemzőiről és persze a nehézségekről is; mindig nagy szeretettel és vidámsággal.
Az ételekről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Mária, a ház fáradhatatlan, mosolygós gazdasszonya csodásan és hihetetlenül rutinosan főz. Amikor tyúkhúsleves volt az ebéd, a belsőségekből, kis húsból, főtt tojásból csak úgy mellékesen pástétomot készített, amit másnap reggelire szeletekre vágva tett az asztalra. A füstölt hús főzőlevéből is leves lett, egy kis tárkonyecettel, hogy könnyítsen az ízeken és gigaméretű, vajpuha grízgaluskával, hogy mégis legyen benne valami. Csak azért nem szedtem belőle háromszor, mert tudtam, hogy a második fogás töltött káposzta lesz, aminek itt, Szárhegyen külön becsülete van. A falu határában van ugyanis egy közös, családok szerint felparcellázott földterület, ahol a legfinomabb, vékony levelű káposzta terem. A káposzta termesztésről n(s)em sokat tudtam, most már annyit igen, hogy nagyon oda kell figyelni, mert a kicsi palántákat megeheti a bolha, aztán persze ültetni kell, kapálni, ősszel meg felszedni és sóval nagy hordókba eltenni. Na, de a belőle készült töltött káposzta! Olyan, amilyennek én szeretem: rántás és pirospaprika nélkül (csak a töltelékben van egy kicsi), mellé főzött nagy húsok nélkül, csomborral.
Muszáj még külön szólnom a reggelikről. Amúgy is kedvenc étkezésem, de itt komolyan be kellett osztani a kenyereket, hogy minden finomságot megkóstolhassak és utána fel is tudjak állni az asztaltól. Említettem már a szuperpástétomot; ezenkívül kaptunk többek között selymes szalonnát, majonézzel kikevert reszelt zellert, olyan krémesre főzött tojást, ahogy a nagykönyvben meg van írva és hát lekvárokat: a hegyekben gyűjtött szederből, csipkebogyóból és málnából - újra és újra meg kellett ízlelni, hátha el tudom dönteni, melyik a legfinomabb, de nem sikerült. Borsmentából és áfonyalevélből (kokojzából) főzött teával tartottam szüneteket.
Szerencsére a kalóriabevitel ledolgozására ott vannak a hegyek. Már a ház végénél kezdődik az erdő, ahol nyáron gombát is lehet találni, most, a tavasz kezdetén még csak hófoltokra akadtunk. Közeli és távolabbi szebbnél szebb kirándulóhelyekben óriási a választék.
Rövid volt az idő, hosszú az út, mégis megérte elmenni. Mindenkinek ajánlom ezt a helyet, aki gyönyörű helyen, szép, patyolattiszta szálláson kedves és jókedélyű házigazdák gondoskodása mellett szeret pihenni és új helyeket felfedezni. Kozma Mária Vendégház, Gyergyószárhegy, jegyezzétek meg!

Mária faragta a kaput és minden díszítést a házon 



ő Emőke






viszik a tejet

pástétom, majonézes reszelt zeller, füstölt hús, retek, újhagyma, zakuszka

hecsedli- és szederlekvár

itt főnek a finomságok

szabálytalan, de annál finomabb gyökérzöldségek

tyúkhúsleves

a kő alatt a híres káposzta

füstölt hús levéből készült leves

ezt nem kell magyarázni

nem maradt el a kürtőskalács sütés sem

a kemence előtti parázson

messze a havas hegyek

70 éves bácsik medvenyomot kerestek

Szárhegy fölött a kápolna


2 megjegyzés:

Katbo-Réka írta...

Nagyon szép tartalmas beszámoló.

Éci írta...

de jó volt ez, köszi!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...