2014. december 19., péntek

Hippokrasz az ünnepekre





Azt hihetnők, hogy Hippokrateszről, a leghíresebb görög orvosról, az orvostudomány megalapítójáról nevezték el ezt a fűszeres, édes bort, amiből akár arra is következtethetnénk, hogy az ital gyógyító hatású. Középkori eleink is így gondolkodtak az akkoriban igen elterjedt alkohol-gyógynövény párosításokról, olyannyira, hogy szinte minden tünetnek megvolt a maga elixírje. De azt már azokban a századokban is belátták, hogy nem minden ízes, finom ital bír feltétlenül gyógyhatással, van, amit pusztán élvezeti értéke miatt érdemes kortyolgatni. Ebbe a csoportba tartozott a hippokrasz is, az elnevezés pedig a készítéséhez használt, patikákban és háztartásokban is használatos kúp alakú szűrőberendezés nevéből, a manicum hippocraticum-ból származik. Eleinte csak a nagyon gazdagok kiváltsága volt, hogy lakomák végén, mintegy desszertként, némi sütemény kíséretében fűszeres bort kortyolgattak, mivel a különleges, távoli vidékekről származó ízesítőkhöz csak ők tudtak hozzájutni. Később, amikor szélesebb néprétegek számára is elérhetőek lettek a "gyarmatáruk", esküvői, ünnepi asztalok kedvelt itala lett. A fűszerezése tulajdonképpen teljesen tetszőleges, pont ez az izgalmas benne, hogy mindig picit más végeredményt kapunk egyrészt a fűszerek összetétele, másrészt az áztatás idejének függvényében. A historikusan ajánlott fűszerek: fahéj, gyömbér, hosszú bors, vagy kubeba bors, szerecsendió, szerecsendió virág, szegfűszeg, kardamom, vanília, rozmaring, borókabogyó. Méz helyett használhatunk cukrot is, a középkorban az számított menőbbnek, én most a mézre szavazok, annak ellenére, hogy egy kicsit zavaros lesz tőle a bor.
Nagyon jó dolog egy szép üvegből illatos, ízes itókát kínálni az ünnepi asztal vendégeinek, biztos vagyok benne, hogy még az emésztésnek is jót tesz.


Recept:
  • 2 l jó minőségű száraz fehér-, vagy vörösbor
  • 6 evőkanál méz
  • 2 rúd fahéj
  • 6 szelet friss gyömbér
  • 5 szelet galangagyökér
  • 20 db szegfűszeg
  • 6 szem kubebabors
  • 8 szem koriandermag
  • 4 db szerecsendióvirág
  • 1 mokkáskanálnyi szerecsendió
  • 4 szem szegfűbors
  • 20 szem héjas mandula
  • 4 nagy szelet Pink Lady alma
A fűszereket mozsárban enyhén összetörjük. A bor felét lábasba öntjük, felmelegítjük, de nem forraljuk. Hozzáadjuk a fűszereket és a mandulát, nagyon alacsony lángon 15 percig főzzük, elzárjuk a tüzet. Hozzáadjuk a bor másik felét, majd a mézet és az almát. Lefedjük, állni hagyjuk néhány órát, vagy akár egy éjszakát. Minél tovább áll, annál erősebb lesz az íze. Szűrőpapíron, vagy sűrű gézen keresztül üvegekbe, vagy egy nagy üvegbe szűrjük, lezárjuk és hideg helyen tarjuk. Fogyasztás előtt legalább egy órát szobahőmérsékleten tartjuk.
Aperitifnek sajttal, gyümölccsel, vagy étkezések végén desszertek mellé kínáljuk.
Pácolhatunk vele aszalt gyümölcsöket és húsokat is. 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...